Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


benczes s. gábor: Harmónia

2008.07.08

 

benczes s. gábor:

Harmónia

Hallgasd,
árokszélen prüttyög egy béka,
és beszél a széllel a madár,
s egy pille hamvas hártyaszárnya.
És amott egy gyáva eb csahol,
nyikorog, terhet cipel egy batár,
s egy apa feddi gyermekét valahol.
Harsány nevetés töri meg a csendet,
utcakövön koppannak a léptek,
vihánc szellő kerget egy apró levelet.
Megnyikkan valahol egy zsanér,
aszfalton pattanó apró kvarckövek,
gyermekzsivajtól hangos a tér.
 
Nézd,
árnyat ad a fának kérges karja,
örömkönnyet nedvedzik a bimbó,
egy madár fészkét szalmából varrja.
Emlőt gyúr a gyermek gödrös keze,
kacarászva száguld egy ringó hintó,
s falon dicsekszik a családnak képe.
Hajnal gyöngyöző harmata csillan,
s tócsában gyönyörködik a felkelő Nap,
szűk szoknya alól izmos láb kivillan.
Festő palettáján virágnak szirma,
templomkapun kilépő tegnapi pap,
s feltűnő, mert fekete a reverenda.
 
Érezd,
beléd bújik a rózsa mámor-illata,
tavaszi föld enyhe rothadása,
vasárnapi húsleves gőzös éhszaga.
Megsimít a szellő bársonykarja,
s hozzád simul a zene ritmusa,
a válladhoz ér egy szűz pirulva.
Szerelmes szó lágy érintése,
szíved dobog, a pír eléget,
beléd csíp méhek zümmögése.
Kéjesen érint egyetlened keze,
s míg élvezettel kémleled az eget,
nem jajongsz árnyékodra lépve.