Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fövényi Sándor - Főnys: Senki ne lássa

2008.06.12

 

Fövényi Sándor - Főnys:

Senki ne lássa

Tegnap, míg írtam, tested vonalát
festette reggel égre egy lenge ág.
De most éjszaka van, s hallgatok,
túl nagy itt a csend, a botló nappalok
dobbanásain kívül semmi nesz,
e versem hiányodnak zsoltára lesz.
Kezemben ágyad mindig megvetve,
és vonaglasz a papírhoz szegezve.
Áldozatként? Papnőként? Nem tudom.
És feszülsz rajta: oltáron? trónuson?
Ám tudod, még térdre nem eshetek,
örök lázadó vérem dermedne meg.
Habár tükrébe karcolnám ajkad
vonalait, és a hajnali harmat
izzó párája égetné számra,
hogy szeretlek, de ezt senki ne lássa.

Azt mondtad legyek a lélegzeted,
én perzselő sóhajom adtam neked.
Nevettél, mert olyan vagy mint a fa,
az éjt smaragd ízre kell bontania.
Lombod elrejt akár árnyat a fény,
legyek törzseden futó fojtó repkény,
mely a nyarakat keresi benned,
és ha megszomjazik felissza nedved.
Lám, így magam is testeddé váltam,
amit majd ujjongva égbe vés ágam,
megint és megint, esőre várva,
hogy szeretlek, de ezt senki ne lássa.